Nagyanyám mesélte, nyolcvan-száz éve a Göcsejben még nem ismerték a kiságyat, amikor megszületettek a gyerekek, bölcsőben ágyaztak meg nekik. Oda lehetett húzni a nagy ágy mellé, nyugtatni éjszaka. Ha felriadt, könnyedén kiemelték szoptatni, tisztába tenni, aztán félálomban lehetett tovább ringatni. Erre különböző csalafinta megoldásokat alkalmaztak a bölcs ősök: ki a lábával lökött rajta egyet-egyet, ki madzagot kötött a bölcső talpára, azt húzta meg, ha kellett.

Felénk, nagyanyám vidékén a gyerekek később sem aludtak saját kiságyban, pláne szobában. A fiúk az apjukkal (gyakorta az istállóban), lányok az anyjuk mellé kerültek, be a házba. Férjhez menésig így aludtak. Erről jut eszembe Borbély Szilárd regénye, a Nincstelenek. Olvassák/olvassátok el, és örüljetek a jó olvasmánynak, és hogy van gyerekszoba a házban :)

Az író képének forrása: haon.hu;  © HBN archív